Üdvözöljük a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola honlapján

Nőnapoztunk az alsó tagozaton

A nőnapot világszerte ünneplik szinte mindenhol, kicsik és nagyok is egyaránt. Ez az az ünnep, ami nincs korhoz kötve. Egy kislány is ugyanúgy tud örülni egy-egy szál virágnak, vagy magának a gesztusnak. Az, hogy gondolunk valakire, szeretnénk meglepni, örömet okozni neki, egy hatalmas pozitív töltés a mindennapokban. Talán azért is annyira népszerű ez az ünnep. Az alsós munkaközösség szervezésében 2. alkalommal került sor a lányok és a tanító nénik köszöntésére 2024. március 7-én a délutáni órákban. A munkaközösség vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, biztosította a fiúkat, hogy ők sem maradnak ki az ünneplésből, hiszen közeleg a húsvét, s akkor majd a lányok ajándékozzák meg őket. Az asztalokat megtöltötték a szülők és nevelők által felajánlott alapanyagokból készített szendvicsek, sütemények, üdítők. A fiúk papírból készített virágokat adtak át leány osztálytársaiknak, élő virágokat pedig a tanító néniknek. A délután falatozással, játékkal, beszélgetéssel folytatódott. Nagyon jól sikerült ez a rendezvény, amely valószínű a családban folytatódott, hiszen minden tanuló készített apró meglepetést édesanyjának, nagymamájának.

 

Pénz7

2024. március 4-én kezdetét vette a 10. PÉNZ7, országszerte több ezer iskolában zajlottak ezen a héten rendhagyó tanórák, így a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskolában is. Ebben a tanévben pénzügyi témakörben a „Pénzügyi életleckék”, vállalkozói témakörben a „Gondolkozz és vállalkozz!” téma van fókuszban. Iskolánk pedagógusai a gyerekek életkori sajátosságait figyelembe véve próbálták ezeket a témákat érinteni, ehhez különböző, digitális lehetőségeket is tartalmazó témacsomagokból választhattak. Az osztályfőnöki és matematika órák keretében megvalósuló élményalapú tanórai anyagok segítségével a pedagógusok és a diákok a pénzügyi és gazdálkodási, valamint a kiberbiztonsági alapfogalmakkal ismerkedtek. A kisiskolások ismerkedtek a különböző pénznemekkel, adott összegből vásároltak a különféle szórólapokból.

 

Teremlabdarúgó-tornán voltunk

Iskolánk labdarúgói 2024. 02. 20-án körzeti versenyen vettek részt Komádiban. Minden korcsoportban neveztünk csapatokat. A versenyen négy iskola /Csökmő, Komádi I., Komádi
II., Zsáka/ csapatai mérkőztek meg a helyezésekért. Jó színvonalú mérkőzéseket láthattak a szurkolók, akik hangosan biztatták a versenyzőket.
Eredményeink:
1. korcsoport. vegyes csapat /fiú-lány/ I. helyezés
2. korcsoport vegyes csapat III. helyezés
2. korcsoport fiú csapat II. helyezés
3. korcsoport fiú csapat II. helyezés
4. korcsoport lány csapat I. helyezés
4. korcsoport fiú csapat II. helyezés
Felkészítő nevelők: Duró István, Papp József
Gratulálunk a versenyzőinknek, további sikereket kívánunk nekik! A következő forduló áprilisban lesz Zsákán.

 

Versenyfelhívás - 2. osztályosok részére

A Berettyóújfalui Tankerületi Központ támogatásával a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola versenyt hirdet 2. osztályosoknak magyar nyelv és irodalom valamint matematika tantárgyakból, melyet 22. alkalommal szervezzük meg iskolánkban.

 A verseny célja: tehetségkutatás, a tehetséggondozók találkozója

 Minden tanuló egyénileg versenyez az általa választott tantárgyból.

 A verseny ideje: 2024. május 09. (csütörtök) 13.00 óra

Jelentkezési határidő: 2024. május 2.

Nevezési díj: nincs

Nevezés módja: https://forms.gle/UgRU4PTiBqVD1BLx7

Hozzájáruló nyilatkozat

A versenyzők felkészítése a tantervi követelmények optimumának figyelembevételével történjen. A versenyzők feladatlapon dolgoznak. Szükséges eszközök: toll, ceruza, színes ceruza készlet, radír. Egy iskolából egy tantárgyból osztályonként maximum 2 fő versenyezhet! 

A verseny helye: Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola, 4142 Zsáka, Kölcsey u. 2.

A versenyről érdeklődhetnek az iskola titkárságán, a következő telefonszámon: 06/54-442-079, illetve e-mailben, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Támogatóink:

Berettyóújfalui Tankerületi Központ

Zsáka Nagyközségi Önkormányzat

Zsákai Általános Iskoláért Alapítvány 

 

Zsáka, 2024. február 28.

                                                                         Hegedűsné Gyarmati Magdolna

                                                                                                  igazgató

Versenyfelhívás - 3. osztályosok részére

A Berettyóújfalui Tankerületi Központ támogatásával a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola versenyt hirdet 3. osztályosoknak magyar nyelv és irodalom, matematika és környezetismeret tantárgyakból melyet 32. alkalommal szervezzük meg iskolánkban.

A verseny célja: tehetségkutatás, a tehetséggondozók találkozója

 Minden tanuló egyénileg versenyez az általa választott tantárgyból.

 A verseny ideje: 2024. április 23. (kedd) 13.00 óra

Jelentkezési határidő: 2024. április 16.

Nevezési díj: nincs

Nevezés módja: https://forms.gle/nyTiS5397JRpdjuKA

Hozzájáruló nyilatkozat

A versenyzők felkészítése a tantervi követelmények optimumának figyelembevételével történjen. A versenyzők feladatlapon dolgoznak. Szükséges eszközök: toll, ceruza, színes ceruza készlet, radír.  Egy iskolából, egy tantárgyból osztályonként maximum 2 fő versenyezhet! 

 A versenyek helye: Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola, 4142 Zsáka, Kölcsey u. 2.

A versenyről érdeklődhetnek az iskola titkárságán, a következő telefonszámon: 06/54-442-079, illetve e-mailben, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Támogatóink:

Berettyóújfalui Tankerületi Központ

Zsáka Nagyközségi Önkormányzat 

Zsákai Általános Iskoláért Alapítvány 

 

Zsáka, 2024. február 28.

                                                                   Hegedűsné Gyarmati Magdolna

                                                                                      igazgató