Üdvözöljük a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola honlapján

Tanulmányi verseny 2.osztályosoknak 2024.

2024. május 9-én 22. alkalommal vártuk a 2. osztályos tanulókat iskolánkba, hogy összemérjék tudásukat magyar nyelv és irodalom, valamint matematika tantárgyakból. A Berettyóújfalui Tankerületi Központból 15 iskola 76 kisdiákja nevezett a versenyre. A feladatok megoldására 50 perc állt rendelkezésre. Amíg a helyi nevelők javították a feladatokat, lehetett kézműveskedni, ki lehetett próbálni a helyi játszóteret, meg lehetett nézni a Rhédey kastély kívül és belül egyaránt. A Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskolát Rostás Máté képviselte magyar nyelv és irodalom tantárgyból. Több nagy létszámú iskolából érkezett tanulót is megelőzve a középmezőnyben végzett, a 35 fős mezőnyben a 17. helyet sikerült megszereznie. Felkészítő tanítója: Asztalos Mária. Gratulálunk az eredményhez!
Versenyünket megtisztelte jelenlétével Majosi Pálma, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatónője, aki meleg szavakkal köszöntötte a gyerekeket. Megköszönte a felkészítő
nevelők munkáját, majd minden tanulónak átadta a jól megérdemelt oklevelet és egy virágos cserepes növényt. A legjobbak egy szép könyvvel is gazdagodtak. 

Eredmények:
magyar nyelv és irodalom:
I. Balibán Sára - Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI Széchenyi
István Tagiskolája
II. Vas József - Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI
III. Blága Levente – Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
matematika:
I. Rácz Attila Dominik – Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI
II. Hőgye Brigitta – Csökmői Bocskai István Általános Iskola és AMI
III. Szabó Bence - Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola Széchenyi István
Tagiskolája
Köszönjük a támogatást:
Berettyóújfalui Tankerületi Központ
Zsákai Általános Iskoláért Alapítvány
Zsáka Nagyközségi Önkormányzat

 

Focitorna Zsákán 2024

Ebben a tanévben iskolánk rendezte meg 2024. 04. 30-án, kedden a körzeti labdarúgó bajnokság tavaszi fordulóját. A versenyre négy iskola /Csökmő, Körösszakál, Komádi, Zsáka / nevezett csapatokkal. A kastélykertben három pályát alakítottunk ki, ahol a csapatok megmérkőztek egymással. A programot a szervező testnevelők /Papp József, Duró István/ nyitották meg. Köszöntötték a versenyzőket, ismertették a verseny szabályait, és sportszerű küzdelemre hívták fel a tanulók figyelmét. A jól felkészített tanulók magas színvonalú, jó hangulatú mérkőzéseket játszottak egymással. A nagy meleg ellenére is nagyiramú küzdelmeket láthattak az érdeklődő szurkolók. A verseny végén értékeltük és jutalmaztuk a csapatokat. A versenyző gyerekek ezen a napon küzdeni akarásból jelesre vizsgáztak. Megköszöntük a felkészítő nevelők munkáját, és további sikereket kívántunk minden résztvevőnek.

Eredmények:

 III. korcsoport fiú csapatunk I. helyezést ért el
Csapatnévsor:Csapatnévsor: Berczi Csanád, Huppauer-Pelbárt Ákos, Daróczi Milán,
Rácz Imre, Komóczi Bence, Kalmár Dominik

IV. korcsoport fiú csapatunk II. helyezett lett
Csapatnévsor: Varga Zsolt, Laska Kálmán Viktor, Makula Zsigmond,
Sütő József, Varga Zoltán, Majoros Márk

IV. korcsoport lány csapatunk I. helyezést ért el
Csapatnévsor: Fülöp Dorina, Görcsi Dorina, Sanyó Nikolett Kármen,
Lovász Zsaklin, Darázs Eszter, Szilágyi Ramóna,

I. korcsoport:
Csapatnévsor: Gazdag Kevin, Hirsch Dominik, Marin Ákos, Balogh István Marcell, Jónás József, K olucza Krisztofer, Rostás Máté, Nagy László

II. korcsoport:
Csapatnévsor: Rácz Tamás, Mezri Jánoa, Hirsch Milán, Gazdag Erich, Lakatos Marcell, Marin Attila, Sütő Szebasztián

III. korcsoport:
Csapatnévsor: Huppauer Pelbárt Anna, Lovász Dalma, Molnár Adrienn, Simon Cintia Boglárka, Sanyó Attila, Sárvári Dominik, Apai Szabolcs, Dobi Alex, Lakatos Csaba

Gratulálunk!

Tanulmányi verseny 3.osztályosoknak

2024. 04. 23-án a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola 32. alkalommal rendezte meg a 3. osztályosok tanulmányi versenyét. Magyar nyelv és irodalomból 26, matematikából 29, természetismeret tantárgyból 30 diákot neveztek a Berettyóújfalui Tankerület iskolái. A versenyzőknek 50 perc állt rendelkezésükre, hogy számot adjanak tudásukról. Amíg az eredményhirdetésre várakoztak a gyerekek, lehetett kézműveskedni, játszani az iskola udvarán és a községi játszótéren, valamint kívül, belül megtekinteni a Rhédey kastélyt. A helyi pedagógusok gyorsan kijavították a feladatsorokat. A versenyben az elsők között végzett tanulók 90% körüli eredményt értek el. Mindegyik tantárgynál szoros eredmények születtek, 1-1 pont döntött, illetve voltak azonos helyezések is. Legjobban matematikából teljesítettek a gyerekek. Majosi Pálma a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatónője gratulált minden versenyzőnek, megköszönte a felkészítő tanítók munkáját, majd átadta a gyerekeknek az okleveleket, a helyezést elért tanulóknak a jutalomkönyveket. Minden kisdiák egy szép tollat is kapott emlékbe. A helyi iskolát 2 tanuló képviselte: Hirsch Milán matematika, Horváth Raul magyar nyelv és irodalom tantárgyból. Felkészítő tanárok: Dr. Bartáné Asztalos Erzsébet és Harasztosiné Daróczi Erika.


Eredmények:
magyar nyelv és irodalom:
I. Szilágyi Lajos - Derecskei Bocskai István Általános Iskola
II. Barabás Dóra - Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI
III. Szabó Lili - Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola Széchenyi István Tagiskolája

matematika:
I. Fórián Hanna - Derecskei Bocskai István Általános Iskola
II. Nagy Máté Gyula Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI
III. Bán Eszter - Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló


környezetismeret:
I. Ludman Léna - Kövy Sándor Általános Iskola és AMI Nádudvar
II. Stach Benedek - Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Hajdúszoboszló
III. Hajdi Péter - Kálvin Téri Általános Iskola Püspökladány


Köszönjük a támogatást:

Berettyóújfalui Tankerületi Központ
Zsákai Általános Iskoláért Alapítvány
Zsáka Nagyközség Önkormányzat

„Vigyázz a madárra, ha a válladra repül…”

2024. április 18-án a Fővárosi Nagycirkuszban jártak iskolánk 6. osztályos tanulói. Világhírű, fesztiváldíjas műsorszámokon, közismert magyar és külföldi dalokon keresztül, orosz, magyar, lett, ukrán, etióp, belga, üzbég cirkuszművészek segítségével hívták fel a nézők figyelmét az összefogásra és a közös segítségnyújtásra a Fővárosi Nagycirkusz „Csillagok, égbeli tűk” című nyári műsorában. Csillagok, égbeli tűk karcolják rá a szemünkre, baj van a földön, gond van az égen, s emberek, valamit nagyon elszúrtunk. Nem vigyáztunk a ránk bízott kincsekre, a földre, a természetre, az állatokra, a növényekre, és nem vigyáztunk egymásra sem. Az utolsó előtti percben vagyunk, és ha nem kapunk észbe, az ég ránk szakad és a föld néptelen lesz, mi pedig szomorkodhatunk, hogy miért nem szólt ránk időben senki! De még van egy percünk, most, és észbe kaphatunk, hogy megmentsük magunkat és újra megtanuljunk jól vigyázni minden értékünkre, minden kincsünkre, a földünkre, a szeretteinkre, az örökségünkre és az emberiségre!

 

Védjük a Földet!

" A föld elég mindannyiunk szükségletére, de nem elég mindannyiunk mohóságára” (Mahatma Gandhi)
A Szeresd a Földet projektverseny a Hebe Kft. egyik legnépszerűbb programja. Az elmúlt tíz versenyen több ezer gyermek vett részt. Iskolánkat Oláh Máté 5. osztályos tanuló képviselte, munkáját Bartha Eszter tanárnő segítette. A verseny során kreatív megközelítésben dolgozták fel az életünket érintő egyik legfontosabb témát: a fenntarthatóságot, a környezetvédelmet, a személyes felelősség fontosságát. A feladatok széles körben érintették a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkásságát, a biomassza, mint megújuló energiaforrás jelentőségét, a PET palack felhasználását a MOHU új szolgáltatásáról valamint trendi szóhasználatok (niksen vagy klímaszorongás stb.) köztudatba kerüléséről szóltak. A kreatív feladatok során infografikát, plakátot az ökológiai lábnyom csökkentéséről, valamint rovarhotelt kellett készíteni. A feladatok megoldása során széleskörű ismeretekre tehettünk szert. A pályamunkájával I. helyezést ért el. Gratulálunk a szép eredményéhez!