Üdvözöljük a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola honlapján

Nagyrábén jártunk

A Nagyrábéi Móricz Zsigmond Általános Iskola adott otthont az alsó tagozatosok számára kiírt XIV. "A Képzelet Varázspálca" térségi szavalóversenyének. A több mint 50 résztvevő négy korcsoportban mutatta meg a versek iránti szeretetét a zsűri és a közönség előtt. A diákok és felkészítőik széles palettáról választottak verseket; komoly és tréfás hangvételű művek egyaránt elhangzottak. Iskolánkat Szalai Mirabell 1. osztályos,  Lovász Zsófia 2.osztályos, Molnár Adrienn 4. osztályos tanuló méltón képviselte. A gyerekeket Szilágyiné Pántya Nikolett,  Asztalos Mária és  Harasztosiné Daróczi Erika tanító nénik készítették fel.

A költészet napjához igazított rajzverseny eredményhirdetésére is ekkor került sor. Intézményünkből minden alsós évfolyamon több rajzzal pályáztunk. Szalai Alex, 1. osztályos tanuló 2. helyezést ért el az 1. évfolyamosok között. Felkészítő pedagógus: Mátyók Katalin tanító néni. Gratulálunk az eredményekhez!

 

Digitális témahét 2024

Intézményünk a 2023-2024-es tanévben ismét bekapcsolódott a digitális témahétbe. Az oktatás során sok újfajta digitális lehetőséggel ismerkedtek meg a gyerekek. Az alsó tagozatos gyermekek a tanórákon megismert tankockákkal, wordwall feladatokkal vagy a genialy-vel  játékosan sajátították el a  tananyagokat. A mesékhez kapcsolódó kiszínezett rajzokat applikáció segítségével "életre" keltették, 3D- sé varázsolták, mely nagy sikert aratott a kicsik körében.  A felső tagozatosokkal újra beszélgettünk az online világ veszélyeiről,  szófelhőket, prezentációkat készítettünk a témával kapcsolatosan.  A pályázaton nyert 3D-s nyomtatóval apró kulcstartókat készítettünk. Lego szakköröseink megmutatták a "legügyesebb" robotokat osztálytársaiknak. 

 

Iskolacsalogató

Leendő elsőseink már nagyon várták, hogy ők is – az előző években már jól bevált módon – eljöhessenek az iskolába, találkozhassanak leendő tanító nénijükkel, osztálytermükkel. A beiratkozás előtt 3 alkalommal szerveztünk nekik iskolacsalogatót. Mindegyiken nagyon jól érezték magukat a gyerekek, különösen az interaktív panel varázsolta el őket, nagyon szerettek ezen feladatokat megoldani. Asztalos Mária tanító néni játékos feladatok megoldása közben igyekezett megismerni a tanulók képességeit, erősségeit, így már a tanév tervezésénél tud ezekre a tapasztalatokra építeni. Az iskolakezdésig még több alkalommal közös programon vesznek részt a leendő elsőseink a kisiskolásaink nagy örömére. 

Tavaszváró

A tavasz egyik legnagyobb ünnepére, a húsvétra az egész alsó tagozat készült. A gyerekek húsvéti köszöntőket, locsoló verseket tanultak, tojást festettek és kézműveskedtek. Felelevenítették ismereteiket a hagyományokkal kapcsolatban. A gyerekek számára a legnagyobb izgalmat az intézmény díszudvarán elrejtett húsvéti dísztojások megkeresése jelentette. A csoportokban a fiúk meglocsolták a kislányokat, akik cserébe piros tojást kaptak. Édességből a lányok sem maradtak ki. Egy kellemes hangulatú húsvétváró foglalkozást tölthettünk együtt.

Hőseinkre emlékeztünk

Zsáka község polgármestere a szoborparkba hívta emlékezni a falu lakosságát az 1848-as forradalom 176. évfordulóján. Az ünnepi megemlékezésen az általános iskola diákjai működtek közre. Elhangzott, hogy mit ünneplünk ezen a napon, majd 2 tanuló szavalata, és a furulyán már ügyesen játszó gyerekek zeneszámai színesítette a műsort. Zárásként község intézményei és a civil szervezetek koszorút helyeztek el az 1848-49-es emlékműnél. Az iskola igazgatónője a műsorban szereplő gyerekekkel nemzeti színű szalagot kötött az emlékműre.