Kölcsey napok
Kölcsey napok 2022. 01. 17-21.
Január 3. hetét már hosszú évek óta névadónk, Kölcsey Ferenc szellemisége köré szervezzük. Ezen héten megmozdulnak az iskola tanulói, mindenki igyekszik kivenni a részét a változatos programokból. Az eseménysorozat megnyitójára szavalóversenyt hirdettünk, melynek témája a „Tavaszvárás” volt. Nagy örömünkre jelenlétével megtisztelte rendezvényünket Majos Pálma, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgató asszonya, aki elvállalta a zsüri elnöki tisztét is. Meleg szavakkal köszöntötte a tanulókat és a nevelőket. Bevezető szavaiban elmondta, hogy ezen a napon mindenki nyertes, hiszen sok szép verssel gazdagodunk ezen a délutánon. Bátorító szavai után a 23 tanulóé volt a szerep, akik gondos felkészülés után előadták az általuk választott verset.
Kedden a sakkozni és a rajzolni szerető gyerekek mutatták meg tehetségüket. Tömegsporton selejtezőket játszottak a sakkozni tudó gyerekek, a továbbjutók délután több korcsoportban versenyeztek a helyezésekért. Nagy örömünkre többen elkezdték a sakkozást, ismerkednek a szabályokkal és szorgalmasan gyakorolnak. Bízunk benne, hogy a gyerekek megszeretik ezt a nagyszerű játékot és jótékony hatással lesz iskolai teljesítményükre is.
Rajzolni szerető tanulóink is ezen a napon mutatták meg tehetségüket. A téma itt is a „Kikelet” volt. A sok, igényes munka közül a zsűri az alábbi tanulók munkáit tartotta a legjobbaknak.
Szerdán informatika versenyre került sor két korcsoportban az informatikát tanuló gyerekek között. A kisebbek számítógépes grafikában, a nagyobbak prezentációkészítésben mérhették össze tudásukat.
A csütörtök hagyományosan a vetélkedő napja, ahol a gyerekek játékos formában adtak számot tudásukról. Ebben az évben minden diák részt vett ezen a programon, hiszen korcsoportonként szerveztük meg. A kisebbek kiszínezték hazánk zászlóját, címerét, játékos formában ismerkedtek községünk múltjával és jelenével, valamint ügyességi feladatokban is jeleskedhettek.A felsősök felidézték a Himnusz költőjének életútját, rejtvények megoldásával bizonyíthatták, hogy ismerik hazánk jelképeit, nemzeti imádságunk szövegét, valamint megemlékeztek a magyar kultúra napjáról is.
Pénteken az iskolarádión keresztül hallgathattuk meg a szavalóversenyen helyezést elért tanulóink verseit, így nemcsak azok részesülhettek az élményben, akik szavaltak.
Az eredményekről a Kölcsey napok menüpontban tájékozódhatnak, fotóink a fotógalériában tekinthetők meg.
Adventi projekthét
Hagyományaink ápolását kicsit átírta a járványhelyzet, de ebben az évben is mindent megtettünk, hogy az iskola tanulói és dolgozói várakozással tekintsenek egyik legszebb ünnepünk a karácsony elé. Minden osztály ünnepi díszbe öltöztette osztálytermét, a diákönkormányzat tagjai pedig az aulát és az iskola bejáratát. Az alsós osztályok papírdíszeket vágtak, ragasztottak az iskolai karácsonyfára. míg a nagyobbak mézeskalácsot sütöttek, karácsonyi képeslapot terveztek, kutatták az interneten a karácsonyi szokásokat. Ünnepi karácsonyi ünnepségünket rendhagyó módon, szülők, vendégek nélkül tartottuk meg. Minden osztály készült verssel, tánccal, rövid jelenettel, melyet december 20-án az iskola aulájában adtak elő egymásnak. Ekkor mutatkoztak be zeneművészeti tanszakos valamint néptáncos tanulóink is. Mindannyian nagyon ügyesek voltak, színvonalas műsoruk segített átérezni a közelgő ünnep hangulatát.
Játékos szakmatanulás
2021. december 11-én pályaorientációs napot tartottunk. Az alsó tagozatos diákok játékos feladatokon keresztül ismerkedtek a szakmákkal, ellátogattak iskolán konyhájára is. A tanító nénik kozmetikát és fodrászatot varázsoltak az osztályterembe a lányok és fiúk örömére. A felső tagozatosok foglalkozásokat mutattak be játékosan, kvízeket töltöttek ki, szakmabemutató kisfilmeket tekintettek meg és megismerkedtek a nemrégiben megváltozott iskolatípusokkal. Sok tudással, tapasztalattal lettek gazdagabbak, amelyek reményeink szerint a pályaválasztás idején segítséget nyújtanak majd a döntésben.
Budapesten jártunk
2021. december 10-én a Lázár Ervin program keretében az Újszínházban a Kőszívű ember fiai című előadást tekinthették meg nyolcadikosaink.
Télapó itt van ...
Ebben a tanévben is ellátogatott iskolánkba a Mikulás, akinek sikerült minden kisdiáknak mosolyt csalnia az arcára. A testvérosztályok együtt játszottak, énekeltek, verseltek és természetesen a csomag sem maradt el. A program zárásaként a gyerekek elfogyasztották a szülők által felajánlott süteményeket.