Adventi projekthét
Hagyományaink ápolását kicsit átírta a járványhelyzet, de ebben az évben is mindent megtettünk, hogy az iskola tanulói és dolgozói várakozással tekintsenek egyik legszebb ünnepünk a karácsony elé. Minden osztály ünnepi díszbe öltöztette osztálytermét, a diákönkormányzat tagjai pedig az aulát és az iskola bejáratát. Az alsós osztályok papírdíszeket vágtak, ragasztottak az iskolai karácsonyfára. míg a nagyobbak mézeskalácsot sütöttek, karácsonyi képeslapot terveztek, kutatták az interneten a karácsonyi szokásokat. Ünnepi karácsonyi ünnepségünket rendhagyó módon, szülők, vendégek nélkül tartottuk meg. Minden osztály készült verssel, tánccal, rövid jelenettel, melyet december 20-án az iskola aulájában adtak elő egymásnak. Ekkor mutatkoztak be zeneművészeti tanszakos valamint néptáncos tanulóink is. Mindannyian nagyon ügyesek voltak, színvonalas műsoruk segített átérezni a közelgő ünnep hangulatát.