Kis karácsony, nagy karácsony
Az adventi projekthéten az osztályok közösen készítettek karácsonyi díszeket, ajándékokat szüleiknek, óriásposztert színeztek és ünneplőbe öltöztették a szívüket. Igaz, a járványhelyzet miatt ez a karácsony nem lehetett olyan, mint amit megszoktunk az évek alatt, de ebben az évben is készültünk ünnepi műsorral, amit online formában közvetítettünk a gyerekek felé. Minden osztály megtanult egy karácsonyi dalt, a művészeti iskolások pedig zeneszóval, verssel, tánccal köszöntötték ezt a szép ünnepet. A hagyományos programok sem maradtak ki teljesen az ünnepvárásból. Az osztályok elsétáltak a falu központjában felállított betlehemhez, ahol felidézték a kis Jézus születésének legendáját. Az utolsó tanítási napot minden osztály ajándékozással, közös énekléssel, játékkal zárta.