Gördülő energia
2023. október 12-én A Magyar Villamos Művek által támogatott "Gördülő Energia" programnak köszönhetően intézményünk tanulói is részt vehettek egy nagyon érdekes, rendhagyó fizika órán. Tóth Pál tanár úr érdekes, látványos kísérletekkel varázsolta el nemcsak a fizikát tanuló 7. és 8. osztályos diákjainkat, hanem a kisebbeket is. A másfél órás interaktív előadás keretén belül megmutatta, hogy a fizika nem száraz tudomány, hanem mindennapjaink szerves része, ráadásul érdekes és egyben szórakoztató is. A tanár úr mobil laboratóriumának köszönhetően olyan fizikai kísérleteket mutatott be, amilyeneket fizika órán ritkán vagy egyáltalán nem láthatnak a gyerekek. Az előadó egy kis időre a Csodák palotájává varázsolta iskolánk auláját. A folyékony nitrogénnel, héliummal, generátorral bemutatott kísérletek teljesen elvarázsolták iskolánk tanulóit. A kísérletek mellett szó volt Pitagoraszról, Tesláról, Edisonról, tudománytörténeti és zenei érdekességekről is. Nagyon köszönjük, hogy iskolánk is részese lehetett ennek az élménynek, melynek eredményeképp a fizika tantárgy egy kicsit közelebb kerülhet tanítványainkhoz.