Égig érő dobverő
2022. november 22-én 10 órától iskolánk aulájában vendégünk volt a Körömvirág Együttes, akik az „Égig érő dobverő” című műsorukat adták elő. Iskolánk alsó tagozatos tanulói mellett a településünk óvodásai is megtekintették ezt a produkciót. A műsorban elhangzott dalok lehetőséget biztosítottak a gyerekeknek arra, hogy az együttessel együtt énekeljenek. Ha nem ismerték a dalokat, akkor volt idő és lehetőség pár sort megtanulni belőle. A szép dalok mellett a hangszereket is szemügyre vehették és megcsodálhatták a gyerekek. A műsor végén közös vonatozással volt, melyet kisebbek és nagyobbak egyaránt élveztek. Advent első vasárnapjára készülve az együttes egy adventi dallal búcsúzott el tőlünk.