A fáraók nyomában
Az 5. osztályos tanulóinkkal 2022. 02. 25-én a Lázár Ervin Program keretén belül ellátogattunk Debrecenbe a Déri Múzeumba, ahol az Egyiptomi kódorgó elnevezésű programban vehettünk részt. Tanulóink nagy izgalommal készültek a kirándulásra. Örültek a lehetőségnek, hiszen olyan dolgokat láthattak, amelyekről történelem órákon tanulnak. A tárlatvezető sok érdekes dologról beszélt, bemutatta a fáraók korát, és kérdéseket is tett fel a gyerekeknek, melyekre a tanulók helyesen válaszoltak. Ezt követően múzeumpedagógiai foglalkozás keretében múmia bábut készítettünk. A múzeumlátogatás után rövid sétát tettünk, megnéztük a város főterét, néhány nevezetes épületét. A program nagyon tetszett a tanulóknak, sok ismerettel és élménnyel gazdagodva tértünk haza.